Új bejegyzés Frissítés

2006.02.20. 22:39

Fellobbanó tűz bennem a szó csipkebokor száraz ága       szívem hitem mécse fáklya daloló szívem Isten harsonája hajnal előtt - szívem kőkemény értelmem üres lett  Nélküled - kiforrtak belőlem a szavak elnémult szívem kép-telen száraz a Szent nem érint szeretet elkerül megfagy kőszívem ilyen egyedül tagjaim fájnak a lelkem fáradt szívem szárnyaszegett meg ne mondd  senkinek irgalmatlanul igazad volt imátlan vagyok közömbös és kemény zárt ajkam száraz szívem mégis irgalmadért eseng  igazság - közel léptél hozzám közelebbre önmagamnál szívedre vontál szívemre hajoltál miért maradtam mégis-idegen Tőled s magamtól árva idegenségembe  bezárva haragudtam Rád napokig vádaskodtam tegnapig kemény kődarab a szívem ma - most már tudom  kutam mélyén  zúgó vizeink  örvénylő szélén  sárkány lapul örvénylő titok az ember szíve most már tudom /sump/

2006.02.15. 16:18

Az álom, mit nem láttak még, és győzni, hol nem győztek még. A bánatot eltűrni némán, s ott járni, hol nem jártak még. A vágyad nem elérhető, de látod a távoli célt. A lélek, csak az segít tovább, s megnyílik a csillagos ég! Törvényem ez, ezt követem én, ha nincs is már remény, a hitem az él. Az vezet tovább, s mind, ki előre néz annak bármilyen göröngyös útja van nem lesz nehéz. Bízom hát, mert ki céljához hű, tudja, hogy merre lép. Arra glória nem vár talán, csak egy csöpp békesség. Ha talán jobb lesz így a világ, nem volt értelem nélkül a lét, s a vérem nem hiába hullott! Elértem a távoli célt.

2006.02.13. 14:47

Szürke falak, szürke házak, Kihalt utcák, kihalt árnyak… Ballagok némán, töprengem a jövőt S tudom, az élet belőlem elköltözött. Mókusként hajtom minden napomat Várom, hogy eljöjjön a kárhozat.   Befordulok a sarkon, és csodát lelek Egy világ, hol szabadon szárnyal a képzelet! Csillogó fények, díszes ruhák És az illat, mely összeköti a múltat s a mát.   Álomba csöppenek, katarzisként hat; Különös élmény, mely szárnyára kap. Figyelem a forgást, a változó képet És érzem, lassan visszatér belém a LÉLEK.

2006.02.12. 15:57

MAGÁNY   Egyedül vagyok. Üresen. Csend. Magány a részem. Nekem ez jutott.   Egyszer boldog voltam, most szenvedek. Azt hittem végre sikerül- Élhetek!   De pofont kaptam – nagyot csattant, még most is fáj. A sors utalta ki – Míly’ kegyetlen!   Hálásnak kell lennem?! Becsaptak! Hitegettek és elárultak!   Vak voltam. Vakká tettek, így könnyebb Gúnyolni. És nevettek. Kacagtak, táncoltak, pörögtek.   Elhagyott. Most boldog tán, s én szenvedőn osztozom; ha ő boldog én is az vagyok!

2006.02.09. 11:54

Reményik Sándor: Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal - S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor - magától - megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat - hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor - magától - szűnik a vihar, Akkor - magától - minden elcsitul, Akkor - magától - éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától - friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.

2006.02.05. 20:22

Sorsod A sorsod Élni, mint más - Élni másképp Másra vágyni S tenni másért Gyűrt arcok mélyén Csillogó könnyekben látni Mitől fájt az éj, Minden tiszta nevetést Meghallani, s benne tudni Holnapunk hitét. A sorsod Édes álmokból Mindig felriadni, Megízlelt vágyakat Sírva mind feladni, Feléd nyújtott Kezek között Markolni a légbe, Ölelő karodat Kitárni, s könnyeid Emelni az égbe. A sorsod Egyedül viselni mit Nem bírsz el magad, Kutatni a forrást, Hol megértés fakad. Mint megváltót Mindenben, s magadban Szerelmet keresve Ezerszer szegeződve Az áldott keresztre. A sorsod Mindig játszani, És mindig veszíteni, De mindig Tudni Újból elkezdeni. Távoli tiszta Világra vágyva Elmenni akarni, - és kínok között, Emberré feszülve Mégis Maradni! /sump/

2006.02.01. 07:15

Jöhet még bármi - nem lehet előre várni. Istent kell szeretni, nem bálványt imádni! Hangosak közt halkan egyenes derékkal állni. Törött szárnyakkal megpróbálni szállni. Nem akarni fényeset, bármennyire csábít. Szeretni még azt is, ki rossz úton világít. Jó lenne pipacsok közt kéz a kézben járni, amikor az utolsó szó nem tud már fájni. Neked még - veled még - egy szót, vagy bármit. Neked még - veled még - születéstől halálig. Ha lehetne csendes estén, titkosat kívánni: szeretnélek egyszer Nevetni, látni. /sump/

2006.02.01. 00:27

Találkozás Meglepetés Kíváncsiság Érdeklődés Vonzalom Vágy Szerelem Szerelem Hit Ima Remény Szeretet Csalódás Remény Csalódás Remény Remény Remény és még mindig Gyűlölet Felejtés Gyűlölet Felejtés Némaság Némaság Szép koporsó Hideg föld kopog

2006.02.01. 00:14

Azt hiszed?   Azt hiszed, már rosszabb nem lehet, S elborult elméd világossága, Hogy nem éled túl ezt a telet, S felemészt léted magányossága.   Már nem szól hozzád senki sem, Talán még vissza sem köszönnek, S te csak vársz, vársz csendesen, S már örülsz minden szitoközönnek.   Már nem lobog benned az a tűz, Mi elemi erővel lángolt egykoron, Egy gondolat, egy álom hajszolva űz Kajánul átgázolva a titkokon.   Csaltál te, és megcsaltak mások, Bűneink, átkaink sora végtelen, Remélsz, lesznek majd megbocsátások S átlépünk a sorozatos vétkeken.   Hiszed, kevésbé fáj majd a vég, Ha magadból oly keveset adsz, Hiába mondod: ne menj még! Végül csak magadra maradsz.

2006.01.31. 21:31

Akarsz-e Akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem? A földre bukni és az égre nézni fel? Akarsz-e adni árva csillagoknak szép neveket? S nevetve hagyni, hogy a szél sodorja el? Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd? És arra nem gondolni, hogy meddig is tart? Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton? Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom? Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken? És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben. A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket, Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem. Van az úgy, hogy semmi sem jó. És van az úgy, hogy lenni sem jó. Hát gyere mondd, hogy akarod még! És ezer év sem téphet szét. Akarsz-e szánni, ha egyszer bánni kell a bűneidet? Akarsz-e látni, ha lábam rossz utakra tért? Az arcot látni, amivel megosztottad tükreidet. Akarsz-e engem, aki csak ennyit ígért? /sump/

2006.01.31. 21:15

SZAVAK Csak megcsendülnek és nagyon fájnak, de őriznek minket, ránk vigyáznak mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet. Szikrázó titkokat takargatnak, tudják az ember miről hallgat és miről énekelnek a hajnali fények. Néha angyalok laknak bennünk és szörnyek, akiket eltemettünk; a szavak, amiket nem mondtunk ki. És börtönnek tűnnek vagy erős várnak koporsónak vagy szülőágynak - a szavak, amiket nem mondtunk ki. Mint eltűnt barátok kézfogása, szerelmek elhalt suttogása. Nevek, kihűlt arcokról életlen képek. Furcsa álmok a jövőt kutatják, de tények az álmokat dobozba rakják, varázsigékkel miket beléd lehelt az élet. Úgy hisszük istenek laknak felettünk, csak tettek, amiket elfeledtünk: és szavak, amiket nem mondtunk ki. Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak a földnek adnak, vagy vissza a napnak a szavak amiket nem mondtunk ki. Önfeledt hitek és szigorú számok. Bentrekedt szitkok vallomások, mik tombolnak bennünk míg állunk szótlan a térben. Vakító fények, a testetlen lényeg, mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi felénk árad, bátran fejtsük meg végre. És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot! Ne fojtsuk el bár nagyon fájók - a szavak miket nem mondtunk ki. Jobb ha vakmerőn zászlónkra tűzzük, vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük a szavakat, amiket nem mondtunk ki. Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit! Csak jegyezd meg végül is rendet kell tenni a szavak közt (amiket nem mondtuk ki) /sump/

2006.01.31. 12:40

Emlékszel kedves? Atlantisz utcáin kergetőzünk, nevetve, gazdagon, boldogan. De megroppant az ég. Hol van már Atlantisz, hová lettünk mi ketten? Almádból ettem, rejtetted pőre kebledet, öled foganta Káint. Hová tűnt Ábel, hol van már a paradicsom, hová lettünk mi ketten? Kutadhoz mentem, itattam nyájadat. Szolgáltam érted 14 nehéz évig, várt ránk Kánaán. Hol van már Lábán, hová tűnt Lea, hová lettünk mi ketten? A pusztába bújtam, óvtam Jitró nyájait. Te voltál kedves madárkám. El nem hamvadt a csipkebokor és te követtél engem, a sivatagba, az emberöltőnyi vándorlásba. Hol vannak már a kőtáblák, hol van Áron, hová lettünk mi ketten? Puszta kézzel öltem meg érted az oroszlánt, te levágtad hajam. Hol van már a templom, hová tűntek a filiszteusok, hová lettünk mi ketten? Jeruzsálem tetőit néztem, rőt hajam borzolta a szél, a napnyugta fényében fürödni láttalak. Hol van már Uriás, hol a lant, hová lettünk mi ketten? Vállamon vittem keresztem, homlokom karmolta tövis. Te, a szajha, felitattad véremet. Hol van már a Golgota, hová tűnt Péter, hová lettünk mi ketten? Szamártejben fürödtél, én meghódítottam neked Afrikát. A lábaid elé tettem a világot. Hol van már Róma, hová tűnt Egyiptom, hová lettünk mi ketten? Erkélyed alatt álltam, életem adtam neked. Hol van már Verona, hová tűnt a Capulet-család, hová lettünk mi ketten? Íjam feszítve óvtam a szegényeket, te Sherwoodba bújtál velem. Hol van már Oroszlánszívű Richárd, hová tűntek az igazságos tolvajok, hová lettünk mi ketten? Gebémre pattantam, hogy megvívjak érted számtalan kilátástalan csatát. Hol vannak már a szélmalmok, hová tűnt Panza, hová lettünk mi ketten? Évszázadok óta bolyong lelkem és a feneketlen semmibe sír, hová lettünk mi ketten? Tamás, a véleményed várom...Apacslány

2006.01.30. 18:16

Pilinszky János    Magamhoz Bátran viseld magányodat, én számon tartlak téged, ne hagyd sorsod csillagokra, benned érjen a végzet. Vállad két éber sarka közt ha sistergve átcsap, tudom, több vagy mindannyiunknál, benned vakít a bánat. Légy hát, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, bátran figyelj, mint ők figyelnek kegyetlen titkaikra. S egy éjjel, magad sem tudod, mint égig érő ének, feljönnek benned napjaid, a halhatatlan évek: az este nem lel senki rád, az este sírva, késve hiába járják pitvarod: csak én látlak. Vagy én se.

2006.01.30. 12:41

Na, ez lehet, hogy nem lesz a kedvencetek, de talán már mindenki átélte...néhányszor... Rohansz, mint az őrült – lobogó hajjal Tudod nincs menekvés – valami hajt. Ebből áll az élet, menekülsz – követnek. Hol közelebb, hol távolabb, de ott vannak mögötted.   Üldöznek!   Enyhülésért sírsz, könyörögsz, fohászkodsz Egy pillanatra megvilágosodsz. Keserű méz, mely ajkadra cseppen: Látod míly aranyos, érzed édes illatát Ízlelnéd…   Arcod görcsbe rándul, undor fog el Bűnhődsz valamiért??? Nem, csak élsz, melyért életeddel fizetsz.   Néha szép az élet, boldog vagy, lebegsz Azt hiszed rossz rád már nem jöhet.   De egy éjjel ismét kopogtat Valaki, S tudod, sárba fog dönteni.   Vidámpark a világ, hullámvasút az élet Boldogság jár át, tökéletes kép… Hullámvasúton ülsz, épp a hegyre ér.   De jön a völgy, zuhansz a mélybe Rájössz, hogy sötétség vesz körbe. S a völgy mélyén vár a tábla:   Üdvöz’ légy az örök éjszakába’!

2006.01.29. 01:35

Földi csillag   Balzsamos nyári este volt, Fenn a hold, s ezernyi társa, Vakítottak a csillagok, mint Szikrázó kristály csillogása. S milliárdból kitűnt az egy, Kicsiny arca, sápadt fénye, S az értetlenség: nem értette, Hogy került ő fel az égre. Könyörögtem az erőknek, S a szélfelség felkapott, S nagyon féltve, szeretettel, leszakítottam a csillagot. Azóta is lüktet benne El-ellobbanó lánggal a fény, Haloványan még pislákol A reményen túli remény.

2006.01.29. 00:51

Láthatatlan vagyok. Tengerek vizében nem hagyok lábnyomot. Hallhatatlan vagyok. Nem léteznek bennem hangok és dallamok. Semmim nincs énnekem, és nem is létezem. De eljön majd, aki a még láthatatlant láthatóvá teszi. És akkor én is tán leszek majd valaki.

2006.01.29. 00:19

Béklyóba vert az idő, Már nem mozdulhatok. Magamra hagytak végleg A szent pillanatok.   Légüres térben úszom Mindenhol sötétség, Felmarta tudatomat A megbénító kétség.   Körülöttem örvénylik Három összefonódó, Egymást kiegészítő, Létgyilkos dimenzió.   De még lüktet bennem az Ébrenlét tudatossága, A múlt, jelen és jövő Édes szentháromsága.

2006.01.25. 00:58

Megszámlálhatatlanok az éjszakák! S hogy hová torzul A csillagok útja, Csak a Teremtő tudja! Mélyül, egyre csak mélyebb A titkok titkos kútja! S a legalján ott állok én. Pőrén, ítélet nélkül. Lelkem a legelső, Az utolsó áldozatra készül, Indulok! / A fény, a fény, az egyre kékül!/ S a szememet itt hagyom. Nektek. Menedékül. tamás

2006.01.25. 00:10

Végső dal   Már csak egyetlenegyet tudok: Még ha a Teremtő ki is tagad, Minden gondolatban hozzád jutok, Tiéd minden megszentelt pillanat, Fájó emléked elől hiába futok, Lelkem vérzik, szívem megszakad, Nélküled már lélegezni sem tudok, Létembe tüzes vassal írtad be magad.

2006.01.24. 22:45

Kit álma űz, kit vágya kerget, ki egybefűz ezernyi tervet... Az voltam én... Ma nincsen álmom... Ma győzni kell - és bármi áron! Sok szép remény ma sima szükség... Szerelmeid - a lángjuk füst rég... Az ölelés - kínzó üresség... Elveszett rég barátság, hűség... Így most eszeveszett módon táncolok egy dróton! Mint egy kicsi kölök, ringlispilen ülök - forog velem a kerék! Nyomomban a másik fut, kifulladásig... Rohanok csak tovább - nem tudom az okát, mégse mondom, hogy elég! Mégse mondom, hogy állj meg! Te nagy kerék - te őrült forgás... Mert álmom űz - mert vágyam kerget... Viselnem kell egy súlyos terhet... Nem kérdezem: mi lesz a vége, ha a nagy kerék lelassul végre...? Addig eszeveszett módon táncolok egy dróton... Mint egy kicsi kölök, ringlispilen ülök - forog velem a kerék... Nyomomban a másik fut, kifulladásig... Rohanok csak tovább jól tudom az okát, mégse mondom, hogy elég! Hogyha vége van egyszer... Hol leszek én? Ott, ahol kezdtem... /Sakk ;  Forog a kerék/

[Friss hozzászólások] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]